2010. május 30., vasárnap

2010. május 28., péntek

Nagy az isten állatkertje, csak az a baj h alacsony a kerítés...

A forgalommal szemben, ittasan és jogosítvány nélkül hajtott fel az M3-as autópályára egy férfi péntek hajnalban Hatvan közelében, közölte a rendőrség.

Senki nem sérült meg, de egy szembejövő autó, hogy elkerülje a karambolt, a szalagkorlátnak ütközött; a Budapest felé vezető sávban Miskolc felé hajtó sofőr pedig nekiütközött egy jármű pótkocsijának.

Az ittas férfi jogosítványát korábban bevonták, szintén ittas vezetés miatt. A rendőrség büntetőeljárást indított ellene.

2010. május 25., kedd

Kiss úr egy hatalmas rózsacsokorral állít be a kórházba, ahol a felesége épp egy gyermeknek adott életet. Örömittasan felesége nyakába borul. Ezalatt a nővérke elsiet, hogy behozza nekik a babát. Azonban amint Kiss úr meglátja a gyermeket, elfehéredik:
- De hát ez fekete!
- Ne ijedj meg! - kiáltja az asszony - nem úgy van, ahogy esetleg gondolod! Egyszer?en túl kevés volt a tejem, hogy megetessem a bébit, ezert mellém adtak egy fekete dadát, hogy ? etesse meg a kicsit. És ennek most ez a hatása, amit látsz. De majd idővel megoldódik a dolog...
Amint hazaérnek, leül Kiss úr, hogy édesanyjának is elújságolja a nagy örömhírt.
- Anyám, épp most jövünk a kórházból. Végre, 8 év után utódunk született. Csak tudod, Anyám, Annának nem volt elég teje, hogy a kicsit megetesse, ezért a kórház egy szinesbőrű nőt adott mellé dadának - és ez kihatott a gyerekre. Egészen fekete lett. De majd idővel megoldódik a dolog...
- Kedves Fiam - válaszolja az anyja - engem is hatalmas örömmel tölt el, hogy végre van egy gyermeketek. Ami a dadás dolgot illeti, arra csak azt mondhatom, hogy velem hasonlóként történt, amikor Téged a világra hoztalak. Mivel nem volt elég tejem, de volt egy tehenünk, annak a tőgyéből szívtad aztán ki a tejet. Azóta Te vagy a világ legnagyobb marhája...

Névadó verseny :)

Örömmel jelenthetem hogy megvan a várva várt vasparipa :)
Részletes beszámolót olvashattok majd a vásárlásról és a felújításról az elkövetkezendő hetekben.

Most viszont elindítunk egy két hetes névadó versenyt :)
Ha valakinek van ötlet hogy lehetne elnevezni a vasparipát, akkor az kommentbe írja le :)

Hogy mit kell róla tudni? Első körben legyen annyi elég, hogy kék színű, baromi széles kerekei vannak, és olyan hanggal muzsikál.... :)

2010. május 21., péntek

LOL... :)

Két idegen srác egymás mellé kerül egy repülőn. Az egyiknek van egy jó könyve, azt olvasná, de a másik nem hagyja:
- Beszélgessünk, úgy jobban telik az idő!
- Miről akarsz beszélgetni?
- Hát... mondjuk az atomenergiáról!
- Jó, de mielőtt erről beszélgetnénk, meg tudnál magyarázni nekem valamit? A kecske, a tehén és a ló ugyanazt a füvet eszik, és mégis más-más a trágyájuk: a kecskéé bogyó, a tehéné lepény, a lóé pedig száraz fű. Miért van ez így?
- Nem tudom.
- Hát akkor hogy akarsz te az atomenergiáról beszélgetni, amikor szarhoz sem értesz?!

2010. május 19., szerda

No comment

[Detti] Hova mész?
[Smile] Vizsgázni...
[Detti] Miből???
[Smile] Csak amiből szoktam...
-Detti fetreng a röhögéstől -
[Tomi] Látod nálunk már csak így megy...

2010. május 18., kedd

3/3

Pipa-Pipa-Pipa

Hivatalosan is Rider lettem :)

Ilyen trééé időt kifogni a vizsgához....

Hatalmas probléma :)

Bemegy a szerető és a barátnője az orvoshoz:
- Problémáink vannak a szeretkezésnél.
- Akkor kezdjék el és majd meglátjuk, hogy mi az!
Lezajlik rendben az aktus és az orvos megszólal:
- Mi a probléma?
- Nincs hol csinálni.

2010. május 17., hétfő

A meggazdagodás kulcsa...

Gabsic kollégával azon törjük a fejünket hogy szoftver céget alapítunk. Rájöttünk hogy rengeteg kiaknázatlan terület van a virtuális játékiparban, és mi pedig tele vagyunk ötletekkel:
-Kőműves szimulátor
-Böllér szimulátor
-Villanyszerelő szimulátor
-Szobafestő szimulátor
-Szakács szimulátor
-Nőgyógyász szimulátor
-Prosti szimulátor
-Gyurcsány szimulátor
-Gólya szimulátor
-Házőrző kutya szimulátor
-Temetkezési vállalkozó szimulátor

Amennyiben valami szoftvermágnás fantáziát látna bennünk, kérjük jelezze egy hozzászólásban, és kifejtjük az ötleteinket konkrétabban :)

Витязь avagy a megoldás a közlekedési problémákra :)

Alakul a helyzet...

Továbbra is érdekesen alakul az időjárásunk...
Számomra ez két szempontból érdekes:
1-Holnap forgalmi vizsga, ami ilyen körülmények között kissé bizarr lesz...
2-Holnap este fel kéne jutni Győrbe, mert szerdán vizsga, viszont a 81-esen Mezőörsnél fél méter magasan áll a kiöntött patak vize... ez is érdekes lesz....

2010. május 16., vasárnap

2010. május 15., szombat

2010. május 14., péntek

Paksi romhalmaz....pff megérte elmenni....:S

2010. május 13., csütörtök

Bográcsolás Kredit módra :)

Bazzzki olyan tüzet raktam, hogy felrobbant tőle a bogrács :)

2010. május 9., vasárnap

közvélemény-kutatás

Közvélemény-kutatók felmérést végeznek a különböző társadalmi rétegek között, hogy ki szerint, mennyi idő alatt lehet megtanulni kínaiul.
Megkérdezik a parasztbácsit, mire ő:
- Szerintem egy egész élet is kevés rá.
A butikos szerint:
- Szerintem egy 3-4 év alatt jól meg lehet tanulni.
A menedzser válasza:
- Intenzív tanulással 3-5 hónap alatt.
Megkérdezik az egyetemistát is:
- Szerinted mennyi idő alatt lehet megtanulni kínaiul?
- Miért, holnap ZH?!

2010. május 7., péntek

jíííhááá :)

Igen, ma megint gurulni voltam.
Nehezen indult a dolog, ugyanis a rádió mindig kikapcsolt...kiderült hogy rossz benne az elem. Indulás előtt rádió csere, aztán nyomás a benzinkútra tankolni, majd ki a városból. Végre volt egy kis tempó :) A bibi annyi volt a dologban, hogy a rádio még most sem működött tökéletesen, recsegett ropogott összevissza, úgyhogy kb minden harmadik szónak értettem a felét :) Ez nem is volt gáz, amíg nem én mentem elől. Egyszer azonban Nándi valamit magyaráz nekem:
Vik-grsssgrss-lőz-grsssgrss-Á-grss-mot! Háát nemtudtam mást tenni, kocogtatom a bukót, hogy ismétlést kérek mert nem értem... 4. próbálkozásra sikerült felfogni: "Viktor előzd meg Ádámot!" . Hát jó, előre mentem, és süketen vezettem :) Nem volt annyira gáz, mert minden 3. szóból nagyjából fel lehetett fogni h mit kel csinálni... aztán amikor visszaértünk a városba, megálltunk és újabb rádió csere, és láss csodát innentől mindent értettem :) Utána tipli fel a Fehérvárt körülölelő elkerülőre, és had szóljon... kis idő múlva utánam szóltak, hogy ne menjek 90 fölé, mert a másik motor nem bír utánam jönni :D

Szupi volt a mai kaland :)
És hogy mi a tanulság???
Tempózás közben kinyírtam egy csomó bogarat, úgyhogy itthon állhattam neki plexit pucolni :)

2010. május 6., csütörtök

nelvtanulás

Két szőke nő találkozik a kávéházban. Azt mondja az egyik a másiknak ,,How do you do?" Erre a másik megkérdi: ,,honnan tudsz te angolul" ,,Tudod tekergettem a rádió frekvenciagombját és ott találtam egy angol csatornát onnan" Másnap mikor találkoznak bevágja megint a szöszi ,,How do you do?"
A másik:grssgrsssssssgrsssssssssss