2010. október 9., szombat

Egy nap az állatok között




Ez a pénteki nap picit másként kezdődött mint a többi. Hajnali 4kor kelés, majd apuval kocsiba ültünk és irány nyíregyháza. Pest utánig Ő vezetett, utána pedig én. Elvittem aput dolgozni, majd utána fogtam magam és elmentem a Nyíregyházi Vadasparkba.
Első utam a fókás medencéhez vezetett, ahol éppen bemutatót tartottak, ami nagyon érdekes volt :)

Ezek után elmentem a jegesmedvéhez, aki éppen az élet nagy kérdésein merengett, miközben magát nézte a vízben :)

Következtek a zsiráfok, akik még aludtak, de gondoltam sebaj, majd később viszajövök még :)
Haladtam tovább, és találkoztam mindenféle madárral, flamingókkal, struccokkal, pelikánokkal, majd szunnyadozó, ejj de korán rebbel van oroszlánokkal. Az Alvó állatok közül egy mackó volt a kedvencem, aki fenn húzta a lóbört egy kb 5 méter magas fa tetején :)

A rinocéroszok már nagyon nem aludtak, éppen valami fadarabot akartak megkajálni a sárban:)
Velük szembe voltak majmok, amiket csodálva néztem. A kismajom alig volt nagyobb egy cicánál. Az anyját átölelve aludt, miközben ő a leveleket kotorta kajáért. Amikor a kismajom felébredt, őis nekiált kotorászni, és időnként bele-bele kötött másokba, ezekből szabájos huzavona alakult ki :)
Szémomra nagyon érdekes volt hogy ezek a majmok törődtek egymással, és nemcsak az anya a köjkével, hanem a többiek is :)

Ezek után eljutottam egy tanyasi részhez, ahol mindenféle állat volt ami megtalálható a tanyán, a tehenektől kezdve a puli kutyákon keresztül minden :)

Közben úgy elment az idő hogy már 11 óra volt (9kor kezdtem a sétát). A jaguárok éppen 11 órás szexet tartottak, később értesültem róla hogy az oroszlánoknál is volt iylen... ez valami nyíregyházi hagyomány?? :)

Utána láttam ebédelő elefántokat, sötét fák között gubbasztó hatalmas bagjot, és hófehér farkasokat, valamit a fa tövében csücsülő vakarózó medvét :)

Egyzser csak egy hatalmas akvárium alatt találtam magam, ahol cápák, és mindenféle nagy és szép hal úszkált össze vissza :) Innen nagyon nehezen szabadultam :)

Utána kikötöttem a félelem barlangjában, ahol patkányok rohangásztak a fejem fölött, és bebujtam ilyen kis lukakba, ahol amikor körülnéztem láttam hogy az orrom elött 4-5 centivel csótányok és kukacok tömkelege mászkál :D Őket hátrahagyva leizzadtam a trópusi klímán, miközben majomhidakon mászkáltam a magasban, és különböző majmokkal és hatalmas anakondákkal ismerkedtem. Hááz ezt a házat is kivégeztem.

Volt azonban egy ahol még nem voltam. Miután beléptem az ajtón láttam egy felhivást a dzunegl lakóinak védelmére, ami nagyon érdekes volt, és kiderült belőle hogy miylen emberek élnek a földön...:S Ennek a háznak a lakói is jófejek voltak, mindneféle apró majom varánuszok, teknősök, és a fejem fölött repkedő papagájok :)

Amikor innenis kijöttem elmentem megint a zsiráfhoz, útközben megnéztem a tevéket és a kengurukat, valamint a magzatpózban szunnyadó gorillát. És igen, a zsiráf is felkelt végre... a kis hétalvó :)

És mit gondoltok a végén hova húzott vissza a szívem???

Hát persze hogy a jegesmedvéhez :)

Aztán jött egykis szuvenír, és indultam vissza apáért, mert már türelmetlenkedett hogy így 5 óra elteltével mit tudok még csinálni az állatkertben??? :)

Ha van egykis időtők, és lehetőségetek rá, nézzétek meg ti is ezt a Vadasparkot, felejthetetlen élményt nyújt. simán megéri az 1700Ft-os diák jegyet :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése